[ Ébredés ]

A halott Whelanok mindig a mennybe jutnak. Csak esetükben a menny a Bűvész varázsdobozában van.. A Doboz pedig mindig Zachary Whelan aktuális műhelyében. Ő az őre a Doboznak és a benne.. élőknek. Sanyarú kötelesség, amit nem teljesíthet boldogan, hiszen ez azt jelenti, hogy egy darabka belőle be van oda zárva. Hiszen mind egyek.. Hogy mostanra két állandó lakója van a doboznak, az is inkább csak formai különbség.. Az örökgyerek Narich, és az Érkezők közös nyelvét törő Nachary. Nagyon hasonlóak, az ikerségtől csak egy hajszálra vannak.. és mindketten szeretnek hosszú hálóingben felhőkön ugrálni.. ezzel töltik mindennapjaikat, nem emlékezve életükből semmire, mert jobb így nekik. Nacharynek csak egy gondolata maradt szerelmesével.. szótlan kis hasonmása, Nalerian képében. Hogy miért ébred fel gondtalan, élet utáni álmából? Talán csak megérzi, hogy valahol, messze gondolnak rá. Talán Zachary hoz be egyik látogatásával egy illatot, ami emlékezteti valamire, amiről eszébe jut Sebastian. Vagy megérzi valamiképp, hogy ha meg akarja látogatni szeretőjét, annak itt az ideje.. mert nemsoká talán már nem teheti majd meg. Bárhogyan is, előbb érthetetlen hiányérzet és szorongás tűnik fel érzései közt, és Narich ölelése sem tudja eltűntetni ezt. Aztán emlékfoszlányok jelennek meg álmában majd ébren is, amikről Zacharyt faggatja, aki kénytelen-kelletlen válaszolgat neki, de minden, amit tud, az a múlt, hogy most mi van az ő szerelmével, arról nem tud semmit.
Aztán egyszer megszökik.. Míg Narich alszik, egyszerűen kilóg a Dobozból, pedig nagyon fél.. nem tudták, mi történik azzal, aki csak úgy kimegy innen. Talán megszűnik létezni.. akkor sem tehet mást. Hálóingére a Bűvész vörös kabátját veszi fel, és mezítláb indul neki a városnak, rábízva magát a vágyakozására, ami valósággal rángatja.. remélheti csak, hogy valóban a D'Arque felé.
Benyit egy ajtón, és megcsapja a betegség és a kosz szaga.. mégis, alatta ott van a finom szalagja egy jólismert illatnak.
- Szééébiii! - sikít fel, ahogy meglátja a földön elnyúlva a férfit. Szörnyen fest, de kit zavar.. nem is olyan nehéz az ölébe húznia, csont és bőr a másik.. Finom keze a homlokát simítja, vörös tincsei omlanak csiklandósan az arcába, könnyei potyognak az arcába.
- Bosásmég'ogy ném jöttém kohrhábbán! Ászittém, ném léhhet.. - hangja halk sutyorgás csak. Talán Sebi nem is hallja már, és nem is fogja többet, mert meghalt..

[ Ébredés ]

*Hosszas lázálmokon verekedte keresztül magát.. az állapota nem romlik ugyan, de nem is javul. Váltakozó. Néha hetekre, hónapokra eltűnik minden tünet, majd ugyanolyan makacsul tér vissza, s hosszan gyötri azután. Naleri kitartóan gondozza, a kis buta még mindig hiszi, hogy van megoldás, létezik gyógyír a halálosnak tűnő korra.
Egy ujjal sem ért még a fiúhoz.. úgy érzi, nem is fog már.. nem is akar.
Most, a józanság perceiben azért küzd, hogy eszméleténél maradjon, hogy a fáradtság ne gyűrje le, a kimerültség nem altassa el megint. Elege van abból, hogy folyton ágyban fekszik.. elege van a híg ételekből, a teákból, a gyógyfüvekből. Alkoholt akar, de a fiú megtagadja tőle.. bódító füveket akar, de a fiú azt is megtagadja tőle. Csak hűvös tenyerét adja oda.. azt simítja nyirkos arcára, hogy a nedves tincseket arrébb tűrje, ha a férfi álmában összetúrta volna.
Nem sokat beszélgetnek olyankor.. és Naleri amúgy is csendes fiú. Jóval csendesebb, mint Nachary volt.. Narichnál talán nem, de Narichot Sebastian nem ismerhette meg túlzottan. Futó kis kaland volt csak az életében.. mint oly sokan mások. Nachary.. mi is történt vele?
Homlokát ráncolja, száradt ajkait nyelvével nedvesíti. Szólni próbál. De még nem megy..
Most halványan emlékszik csak a másikra.. jól elbánt vele, de hát nem hagyhatta, nem engedhette, hogy bárki másé legyen! Pedig kezdetben olyan jól megvoltak úgy.. mi változott? ..herceg lett. Egy herceget pedig nem illik felszarvalni! Nyilván. Akkor jó ötletnek tűnt.. ma is annak tűnne valószínűleg, ha nem vérbajtól lesoványodva fetrengene az ágyban, miközben egy tizenéves gondoskodik róla, aki..
..aki hol is van most? Neki szólt volna, ha bírná a torka.
Szóval Nachary meghalt, mert neki az agyában elpattant valami.. megesik az ilyesmi. Pedig a fiú évekig vele volt, állandó szeretője lett.. talán a szerelme is. Bár Sebastian természetesen nem érez ilyesmit, ő ahhoz túlságosan is D’Arque! Persze kedveli Nalerit is.. valószínűleg kedvelne minden Whelant, elvégre annyira hasonlítanak egymáshoz.. nyilván mind az esete lenne. Valamiért kifejezetten vonzódik a sebezhető, vörös hajú fél-elfekért. És azok rajongásáért. Szereti, ha rajonganak érte.. bár azon most nem lepődik meg, hogy jelenleg kevésbé vonzó férfi és Naleri képes ellenállni neki. Már ő sem kívánja meg saját magát. Pedig régen elég volt tükörbe néznie.. vagy csak lepillantania saját ágyékára. Most mindezt inkább kihagyná.*
- Naleri..? *krákogja bele a lakás csendjébe. Semmi válasz. Persze előfordult már ilyesmi, lehet, hogy a fiú épp a piacon nézelődik és vásárolgat.
Remegősen ülésbe szenvedi magát, karjával oldala mellett támaszkodik meg és szabad kezébe temeti az arcát. Elszédült. Szemeit masszírozza, fénytelen hajába túr. Mi lett azokkal a selymes, hollószín tincsekkel? ..most csapzottan lóg arcába és nyakába. Bőre beteg-fehér, nyúzott, szemei alatt sötét karikák.. izomzata nagy részét felemésztette, hátának szélessége csak kósza emléke régi önmagának.
Lábait lassan lelógatja a földre, meztelen talpa alatt hűvös a padló. Ismét gondozóját szólítja, de hiába, kénytelen lesz maga kivánszorogni a konyhába, hogy valamit ihasson. Naleri akkor is hagy itt neki valamit, ha valamilyen okból kénytelen elhagyni közös lakásukat.
Csupa mocsok a konyha. Hogy lehet az? Értetlenkedve ráncolja a szemöldökét.. ez határozottan nem így szokott kinézni, Naleri rendben tartja a lakást.. mióta mehetett el? Fáradtan csoszog vissza a beteg szagú szobába és az első dolga most az lesz, hogy kinyitja az ablakot, hogy kiszellőzhessen a levegő. A beáramló hűvösség jól esik most arcának és a ruha alatti megkínzott testnek is. Elmosolyodik.. ilyenkor mindig felderül az arca, látni lehet a régi csibészes vonalakat. Feledteti még a betegség ráncait is. Nem szívtipró ugyan, mint annak idején, de már nem is tűnik leszakadt csövesnek.
Nyílik a bejárati ajtó, ő pedig már várja a friss péksütemények, zöldségek és gyümölcsök illatát.. valamint a fiú édességét. Oldalát dörzsölgetve csoszog újfent a konyha felé, útközben már köszöntésre nyitja ajkait.*
- Végre.. azt hittem, már sosem jössz. Nem mintha zavarna a konyha állapota, de ráférne.. *ekkor ér a konyhába, s akadnak el szavai a látványtól. A házba belépő alak határozottan nem Naleri.* - Hát maga meg kicsoda és mégis mit keres itt? *mered kissé zabosan az idegen asszonyra, aki valahonnan ugyan ismerős, de most meg nem tudná mondani, honnan.* - Hol van Naleri? *kérdez tovább, elvégre ki tudja, lehet, hogy az öregasszony segít a fiúnak a cipekedésben, vagy ő az itteni füvesasszony, akitől a fiú a gyógyszereket kapja.*
- Még mindig csak én vagyok, uraság.. nincs semmiféle Naleri. *feleli unottan az asszony, mint akinek már huszadjára kell elismételnie ugyanazt, s látva, hogy semmi értelme a magyarázkodásnak, mert Sebastian úgysem hisz neki, vagy idővel elfelejti a hallottakat (mint ahogy megtette már számtalanszor), csak ballag tovább a pult irányába, ahol majd félre söpör néhány halomba állt mosatlant, hogy a friss árut lepakolja.* - Fogom a pénzem és már itt sem vagyok, majd jövő héten újra jövök. *azzal gyakorlott mozdulattal nyúl az egyik polchoz és egy dobozkából leszámolja magának a kijáró összeget.* - Jobbulást, uraság. *köszön el, majd sietve távozik..
Sebastian pedig csak néz.. bámul..
Mi az ördögről beszélt ez a némber? Mi az, hogy nincs Naleri? Hiszen eddig ő tartott rendet a lakásban és ő gondoskodott róla! Hiszen itt vannak a cuccai, ott van megvetve neki az ágy!
Persze a kanapén most semmi sincs, ami arra utalna, hogy bárki is használná.. és a fiú ruháit sem látja a szekrényben, cipőit az ajtóban, apró díszeit a lakásban szerteszórva.*
- Naleri? *hívja újfent a másikat, de semmi válasz. Persze szeme sarkából mintha látna egy libbenő vörös foltocskát, de ahogy odanéz, rá kell jönnie, hogy csak a szeme káprázott. Ideje átkutatnia a lakást.
Órákat tölt el ezzel.. vagy talán napokat? Nem tudná megmondani, abban azonban biztos, hogy minden Nalerire utaló jel eltűnt, mintha sohasem létezett volna. Ez pedig nyugtalanító. A fiú vagy magára hagyta végül.. vagy sohasem létezett. Mindkettő lehetőség szomorú ugyan, de egyik sem lepné meg igazán. Miért volna mellette a végsőkig? Hiszen nem kapott Sebastiantól semmit.. maximum néhány éhes pillantást, néhány disznó megszólalást.. és rengeteg szenvedést. Sebastian jobb napjain sem túl szórakoztató társaság, azt pedig csak elképzelni tudja, hogy milyen lehet betegen.. félig, vagy teljesen eszméletlen.*