Esőerdő - a kontinens északi része

[Arccal az ismeretlennek]


*Ő maga afféle vegyesvágott ebből a szempontból, akit mindössze jó apja és a túlélni akarás segítette tudományainak elsajátításában: egy kis földrajz, egy kis térképészet, egy kis hervalizmus, egy kis sebkötözés, egy kis vadászat, egy kis minden. Bár kérdéses, hogy az ő korában mi számít kicsinek... a lényeg, hogy afféle mindenhez konyít kicsit, de semmiből nem nyithatna boltot típus lett. De van még ideje ilyenekkel foglalkozni.... most az elkószált gondolatoknál fontosabb probléma is akad.*
-Igen, igen... igazából nehéz nem észrevenni!
*Töri le a tőle szokásos pesszimizmussal Rib lelkesedését, mégha az nem is az a tipikus, pozitív fajta. Őt is lenyűgözi, kiváncsisággal tölti el a számára ismeretlen lény pontos mivolta, de nem tud figyelmen kívül hagyni bizonyos tényezőket. Például, hogy eddig bármibe botlottak ebben az erdőben, az mind az életükre tört, legalább is megpróbált. A mérges tüskék, a fojtogató csápok mind-mind ezt támasztják alá, és hiába lesz ettől még nagyobb kaland, nem segít abban, hogy hinni kezdjen a szerencsében.
Már csak azért sem, mert az esőcseppek az ő fülének lassan már elviselhetetlen zaja mellé egy hatalmas dörgés és csattanás társul. Ijedten kapja a fejét a fák felé. Csak nem a törzsfő mellett csapott be...?*
-Franc...
*Szitkozódik, csengő kagylóinak bármiféle reakciója nélkül, ahogy lassan sikerül megközelítenie a másikat, visszavergődve a partról, ahol sem a víznek, sem a szélnek nem állja útját semmi. Már épp sóhajtana egyet, szinte megnyugodva, hogy ennél rosszabb nagy hirtelen nem történhet velük, mikor sajgó bizonyossággal érezni kezdi a föld tompa, ritmusos rezgését.*
-Franc...!!
*Próbálna fordulni, merről látja a kidűlő fákat, a hatalmas, mozgó testeket, hogy esetleg fedezéket találjon, de késő. A Prieri eltaknyol egy fatörzsben, s ha neki volt is arra esélye, hogy felrángassa onnan, a kettejük között átgázoló vantacsorda meghiúsította ennek bárminemű kivitelezését. Pár pillanatra elcsodálkozik az állatok erején, és méretén, próbálva befogadni azoknak számára oly idegen vonásait, de a bamba ámulást hamar felváltja a félelem.*
-Rib!
*Kiabál, s próbál legalább annyira közelebb menni, hogy megpillanthassa a másik vörös üstökét valahol, de addig tart a lendülete, míg le nem pattan az egyik útjába vágódó állatról. Próbálna tisztességesen landolni, de a víztől csúszóssá váló talaj és növények miatt szinte fennakadás nélkül a hátán csattan, érzi, ahogy csatakos kobakján is fájóan koppan valami. Pár pillanatra bele is szédül, és kénytelen úgy dönteni, hogy meg kell várnia a csorda távozását. Így is tesz. Amint hallja a (feltehetően) utolsó példány távozását, azonnal a másik mellett terem.*
-Rib!
*Ismétli el a nyomatékosság kedvéért, jelenleg magasról tojva arra, hogy a törzsfőnek fáj-e a becenév. Nagy gyorsan csak annyit tud ellenőrizni, hogy a másik eszméleténél van-e, no meg azt, hogy a fontosabb csontjai közül törött-e el valamelyik. Egy gyors taperolásnál azonban többre nem jut idő.*
-Úgy tűnik, nem lesz komolyabb bajod, ha megemellek...óvatosan...
*Mondja, szinte csak magának.*
-Be kell húzódnunk valahová, míg ennek vége nem lesz...!
*Kiabálja, saját süketsége miatt. Amennyiben Rib eszméleténél van, kissé könnyebb a dolog, de egyébiránt is megoldja. Valahogyan biztosan.*


//Ha a dobás páros, Rib eszméleténél van, tud segédkezni a saját szállításában, azonban a megrongált terep kisebb akadálypályát jelent. Minél magasabb a dobás értéke, annál nehezebb haladni, és annál nagyobb a plusz (bár relatíve apróbb) sérülések esélye. Ebben az esetben az erdő belsejében találnak védett helyet.

Ha a dobás páratlan, Rib eszméletét veszti, így Ylliwennek a rövidebb utat kell választani, és a tengerparton egy kisebb barlangot találni. Ez annál tovább tart, minél magasabb a dobás értéke. Ha a számok összege páros, Rib elég hamar visszanyeri az eszméletét, ha páratlan, ez már csak akkor történik, ha a barlangban vannak.

A számok összegének magassága dönti el általánosságban, hogy Rib sérülései mennyire súlyosak. //

[Arccal az ismeretlennek]

*Szerencsére nem kap most többet Rib szokásos makacsságából, csak biccent neki egy halvány mosoly kíséretében. Pihenjen csak nyugodtan. Már épp ideje volt, hogy egy kicsit hagyja visszatérni az erejét. Persze, tud ennél alkalmasabb helyet és időt, de ha a kevés alvás és az izgalom végre rávették egy kis szunyókálásra, ő támogatja az ötletet. Leszúrja a kölcsönkapott nyílvesszőt egy olyan helyre, ahol napfény éri.*
-Rendben.
Hisz a másiknak, miközben egy kicsit megnyomkodja vörösre, itt-ott lilásabbra vált bőrét. Fáj egy kicsit, de semmi vészes, ha csak nem folytatja a nyomkodást...de sikerült leállnia vele, és míg Rib átszunyálja azt a kevés időt, ő azt figyeli, hogy merre mozog a nyílvessző árnyéka.*
-Menjünk. Egyébként északnak.
*Húzza ki a nyílvesszőt, hogy visszanyújtsa. Puha a föld, de nem sáros (még), úgyhogy nem lesz mocskos a lövedék. Onnantól pedig megint csak csendben haladnak tovább, semmilyen nesz, fényjáték nem jelez igazi veszélyt. Gyakran szimatol a levegőbe, de az orra aligha jobb a törszfő szaglószervénél. A füle azonban egyre tisztábban és hangosabban hallja a hullámok morajlását.*
-Tenger...északon...
*Érdekes. De legalább ezt már tudják, hol kell megjelölni azon a bizonyos térképen, már ha visszajutnak egy darabban. Ami hirtelen valószínűtlenné válik... alig jut idejük a táj megcsodálására, az események hirtelen fordulatot vesznek. A sötét, és az eső nem segít a látóviszonyokon, azonban az egyik távoli villámcsapás valami egészen hihetetlen lény körvonalait villantja fel.*
-Hogy az a...mi a fene...?
*Nem kétséges, hogy ő is látta, amit a másik. Közelebb lépdel a partszegélyhez, hátha többet láthat, de ebben a pillanatban a sötélő ég tovább nyílik, a víz pedig, mintha nem is cseppekben petyegne, hanem ömlene. A moraj amivel pedig a földet, a növényeket, és a sziklákat csapkodja, az ő fülének már sok.*
-A francba...! Így semmit sem látni....
*Félig kiált, ám így sem hallja rendesen a saját hangját. Az éledő szél itt telibe kapja őket a növényzet hiánya miatt, még a lélegzetvételt is megnehezítve. Talán ideje lenne visszább húzódni. Erre is készül, hátat fordítva a csodásan ismeretlen tengeri lények, amikor az egy farokcsapással szándékosan, vagy szerencsétlen véletlenként egy méretes hullámot indít el az amanzák irányába. A vihar pedig közben nem áll el...sőt...mintha egyre csak rosszabb lenne...

//Ha a dobás páros, a cet által generált hullám elér a partig, elmossa Ylliwent, és Rib is kap belőle rendesen a vihar kellemes hatásai mellé. Ha a számok összege páros, akkor csak a víz miatt kell aggódni (plusz elmosott nyílvesszők és egyebek miatt), ha az összeg páratlan, akkor viszont a hullám egyiküket (jobb eséllyel Ylliwent) a vízbe rántja.

Ha a dobás páratlan, az egyik villámcsapás a fák között landol, közvetlen veszélyt nem jelentve az amanzákra, azonban a hang és fény miatt megriadt állatok (kicsik és nagyok egyaránt) mindenféle rendszer nélkül kezdenek menekülni, eltaposva más állatokat, növényeket, kidöntva a gyengébb, elöregedett, korhadtabb fákat. Ha Rib nem vigyáz, könnyen ezek útjába kerülhet. Ha ezen esetben páros a számok összege, akkor a főbb veszélyt a vonuló állatok jelentik, amik elől ki lehet menekülni a nyílt tengerpart irányába, azonban ha az összeg páros, a két felderítőnek (Ribnek főleg) a fel-és kidőlő fákkal kell szembenéznie.//

*Mivel a többiek mögötte vannak, így egészen nyugodtan elmosolyodik, ahogy az eső után a pára veszi át az őserdőt. Ez is tetszik neki, hátrasimítja elázott haját, és halad előre rendületlenül. Legalábbis egy ideig. Hirtelen a semmiből előlép egy fárfi, a kinézete még Ewet is meglepi. Kezével hátrahint, hogy a másik kettő maradjon mögötte. A bemutatkozás mintha csak tőle hallatszott volna, hasonló bőbeszédűen közli.*
-Ewe Dusk.
*Barátságtalanul méregeti a férfit, mocskos, fura látvány, de valahogy mégsem merült fel benne, hogy egyből belemártsa a kardját. Nem csak a széles mellkas miatt nem.
A kacagó hangra nem néz fel, tekintete a velük szemben álló férfin.*
-Nem félünk.
*Közli továbbra sem túl barátságosan. A fura alak azonban valahogy érdekli.*
-Mit csinálsz te itt?

*Bár nem igen vallaná be, de rendkívül élvezi ezt a kis utat. Az esőerdő pontosan az ő lelkének való hely. A sűrű, átláthatatlan, áthatolhatatlan növényzet, mintha a lelkének a földi megjelenése lenne. Ő pedig utat vág maguknak. Ezt teszi mindig, minden nap, utat vág magának, és az érzéseknek a saját dzsungelében, hogy beférkőzhessen a nap, az öröm, a boldogság. Többnyire sikerül is, hiszen itt van Vigil és itt van a klán. Az eső teljesen eláztatja, a bőrén érzi a nedves ruháit, a haja tincsekben lóg, az alján kigurulnak az esőcseppek, mintha megannyi gyöngy gurulna végig rajta. Ewe pedig boldog, ez lesz a második kedvenc helye.*
-Igyekezzetek.
*Szól hátra, hogy ne maradjon le a két férfi fene tudja mi mindent rejthet még ez a hely, amit nem sejtenek, és ami nem olyan könnyen adja meg magát a kardjának, mint a növények. De a hangja most nem sürgető, vagy fölényes, inkább csak mint egy csapat vigyázója szól. Kivételesen még azon sem fog megakadni, ha Pyllo megálljt javasol, hiszen útközben nehéz gyűjtögetni.
Egy-egy növény még az ő érdeklődését is felkelti, néhány virág olyan szép, kedve lenne leszedni őket. De nem fogja.*