Fogadó a Részeg Krákenhez

***** Megbeszélés *****

*Ismét nekilátnak az evésnek, majd lenyeli a falatot, mielőtt válaszolna*
- Ó, ne gondoljon nagy dolgokra, de azért valami mindig ébren tartja az embert. Főleg az én szakmámban. A lányaim adnak elég elfoglaltságot.
*nem titkolja a foglalkozását, hiszen nyilván a nő tisztában van vele, hogy nyilvánosházat üzemeltet, különben most nem ülnének itt.*
- És persze a városban virágzik a szerencsejáték is.

.:Megbeszélés:.

*Sokszor feltette már a kérdést magának, de még nem jött rá a válaszra, hogy miért van az, hogy a férfiak sokkal pletykásabbak, mint a nők, és mindig a nőkre mondják ezt. Lehet, ezzel takarják a saját "gyengeségüket". Előzékenyen fejet hajt, majd visszaveszi az evőeszközt, leteszi a poharat, de tudja, még egy kérdés, és végképp abbahagyja az ebédet. Számára ez lényegtelen, de az nem, hogyha eszik, nem szereti, ha bármi megfekszi a gyomrát. Ezért nem szokott ebéd közben üzletről beszélni.*
- Meséljen inkább arról, miért is nem unalmas önöknél az éjszakai élet...

***** Megbeszélés *****

- Ó...*neveti el magát halkan, majd letéve az evőeszközt, szabadkozva tárja szét a kezeit*- bocsásson meg kérem... a diplomáciában sosem voltam valami jó. Kérem*int a nő tányérja felé*- Folytassuk az ebédet, és ígérem, hogy nem zaklatom önt felesleges kérdésekkel, amíg be nem fejezzük*veszi vissza a saját evőeszközét, de persze a három lányról az elhangzottakat elraktározza magának.*

.:Megbízás:.

*Amikor megkapják az ételt, belekóstol. Valóban nem rossz. A kérdésekre felvonja a szemöldökét, és abbahagyja a falatozást.*
- Nos, én az időjárásra értettem, hogy unalmas. A város inkább... fogalmazzunk úgy, elszigetelt. A lányok pedig... is-is. De az üzleti része majd az ebéd végén, vagy nem? De ha gondolja... *tolja el maga elől a tényért, dől hátra és veszi kezébe a borospoharát* megbeszélhetjük most is. Az egyik lány családi nyomásra, a másik kettő önszántából.

***** Megbeszélés *****

*A szavakra előzékenyen fejet hajt, legyen, ahogy a nő óhajtja, az üzlet megmarad a desszert utánra. Így azonban nem hezitál, magukhoz inti a felszolgálót és megrendelik az ebédet. Az első falat közben pillant át a nőre*
- Szóval járt már Achimában? Szomorúan hallom, hogy unalmasnak találta. Pedig az éjszakai élet igen mozgalmas tud lenni*s noha üzletről nem beszélnek, de a hozzá kapcsolódó témába, ami érdekli, belekérdez*- Mondja csak, a kedves "barátnői" milyen okból kifolyólag szeretnék elhagyni Rév-et? Unalomra vágynak, avagy inkább egy kis izgalomra?*szándékosan nem úgy kérdezi, hogy a három lánynak a törvénnyel gyűlt-e meg a baja* - És ha már itt tartunk, "családi nyomásra", vagy önszántukból döntöttek egy kis kikapcsolódás mellett?

.:Megbeszélés:.

*Bólint*
- Tapasztaltam már az önök időjárását. Számomra kissé unalmas, de néha sokkal jobban esik az embernek egy kis unalom. A felajánlást pedig elfogadom. Valóban nem főznek itt rosszul, feltéve ha kedveli a fűszeres ételeket. Az üzletet pedig, azt javaslom, a desszert utánra tegyük, mielőtt bármelyikőnknek is megfeküdné a gyomrát. *leveti a köpenyét és a szomszédos székre fekteti, hiszen számára nincs hideg, éppen kellemes az idő, a fogadóban pedig ég a tűz, a konyhából is árad kifelé a meleg.*

***** Megbeszélés *****

*Ahogy leülnek, kicsit összébb húzza magán a köpenyt, majd mielőtt a nő azt hinné, rejteget valamit, hozzáteszi*
- Bocsásson meg, csak az önök városa sokkal hűvösebb, mint az enyém. Nem szoktam az ilyen szélsőséges időjáráshoz*igazítja meg a köpenye szárai mag körül, aztán halványan elmosolyodik, ahogy felpillant a nő arcára*- Talán korai még, de meghívhatom egy ebédre? Úgy hallottam, itt igazán remekül főznek, és étkezés közben általában könnyebb az üzleti ügyeket is megtárgyalni.

.:Megbeszélés:.

*A fél-elfre ráillik a leírás, de nem lehetett biztos a dolgában, amíg a férfi mellé nem lépett. Immár alaposan végigméri, majd csak ez után szólal meg*
- Így is szólítanak, valóban. *Aztán pedig a mutatott asztal felé pillant, majd a csapos lányra, és felemelkedik a pult mellől.*
- _Közös barátunk_ önre vonatkozóan igen szűkmarkú információ-forrásnak bizonyul. *majd biccent is, és elindul az asztal felé* Gondolom kényelmesebb, mint a pultnak dőlve... *és most csak azért les körbe ismét, hogy megbizonyosodjon, hogy a férfi egyedül jött-e, vagy hozott újabb "barátokat"...*

***** Megbeszélés *****

*A nő belép és a pulthoz sétál. Nem siet, nincsen hová, mozgásán, egész megjelenésén látszik nemesi származása. Előkelően, mégis természetes lépésekkel halad át az ivón.
Tekintetét végig a nőn tartja, első pillanattól tudja, ahogy meglátta, hogy vele kell találkoznia. Aztán a csuklya lekerül a nő fejéről, és most már teljesen biztos a dolgában. Még egyszer megnézi magánat a nőt, aztán felemelkedik az asztaltól és a sört a kezébe véve komótosan a pult felé indul. Ekkor a pultos leány már a söntés másik oldalában törölget, így nem hallhatja a párbeszédet.*
- la Gift kisasszony, ha nem tévedek*hajt aprót fejet, és ha megkapja az "igenlést", akkor folytatja csak*- A _közös barátunk_ nem túlzott, amikor azt mondta, hogy ön elbájoló. Ha megtisztel...*tárja a karját afelé az asztal felé, ahol az imént is ült, így invitálva a nőt, hogy vonuljanak félre.*

.:Megbeszélés:.

*Elegánsan lépked, ahogy szokott, bár mostanában nem kedveli a kihaltabb helyeket, inkább a zsúfoltságot részesíti előnyben. Ahogy hajának színén is fakított kissé, hogy ne legyen _annyira_ feltűnő, bár biztos benne, hogyha a Kisherceggel összefut, annak nem biztos, hogy ő személy szerint olyan nagyon örülni fog. Az utolsó találkozásuk emléke még égőn fáj... na nem az arcán, ahol a pofont kapta, hanem inkább a lelkén. Nem akarta. Nem akarta ilyen közel engedni sem az apát, sem a fiát. Le kellett volna lépnie, bár két hónapra megtette. Viszont üzleti ügye visszahívta, így viszont megpróbál elővigyázatos lenni. Amennyire lehetséges.
Gustav, akinek ékszereket szállít, kérte, hogy találkozzon valakivel. Egy fél-elf, a fajának megfelelően világos hajjal, kissé robosztusabb alkattal. Ez ugyan nem sok útbaigazítás, legalábbis ami a külsőségeket illeti, de bízik benne, hogy ahogy eddig is megtalálták őt, így most is ráismernek. És ha nem? Az se baj, mert akkor ez azt jelenti, hogy nem lett rossz a kisebb váltás. Belépve a fogadóba egy pohár bort kér a csapostól, köpenyének csuklyáját hátra veti, de nem néz körbe feltűnően, csak átfutja a vendégeket. Még nem érkezett el a találka ideje, nincs miért aggódjon, de azért a Merchante-dinasztiával nem akar éppen most összefutni...*

***** Megbeszélés *****

*Nem szándékszik sem túl későn, sem túl korán érkezni a megbeszélésre. A nőt még sosem látta, de Gustav szavában megbízik. Csak egy nevet tud: la Gift kisasszony. Lángvörös hajjal. Ha másról nem, hát erről bizonyára fel fogja ismerni. Hogy a nőnek mit mondott Gustav a tárgyalópartnerről az őt nem érdekli. Nyilván általános dolgokat, amiről felismerheti.
Az ivóban nem sokan vannak, az este még messze van. Csak int a csapos leánynak, majd leül a félreeső asztalok egyikéhez. Sört rendel, de nem kóstol bele, amikor megkapja. Fizet és hátradőlve a széken tekintetét végighordozza a termen. A nőt még nem látja, de még korán van. Nem tudja, hogy az "árú" milyen minőségű, ahogyan azt sem, hogy erőszakkal kell-e magával vinnie őket, avagy önként akarják-e elhagynia Rév-et. de erre majd kitérnek úgyis, hiszen ezért jött létre a találkozó.*

- Onnan, hogy én döntöttem így.. - hasad mosoly a gyermek halovány ajkán. Egy Érkező, aki sosem dönthet saját alakjáról ilyen szabadon, nagyon élvezné ez helyzetet, amiben Dorsian van. Dorsiannek nem jelent semmit. Nem sokat. Ez az alak még mindig Malgrinor, amit voltaképpen megkedvelt, de ha meg kellene válnia tőle, az sem fájna. A lényege odabent lakozik, ahogy mindenki másnak is. A porhüvely, ahogy hívni szeretik, valóban nem több annál. Sérülékeny húsbörtön, törékeny csontok vázára húzva, előbbi hamar szétrohad, ha elveszik belőle a birtokló lényege, utóbbit porrá törheteted és hamuvá égetheted. Dorsian nem csak hiúságot, vágyat sem érez, nincs hát, amiért különösebben fontos lenne neki a teste azon túl, hogy ezen keresztül léphet kapcsolatba az Érkezőkkel a legizgalmasabb módon: a fajtájuknak álcázva önnön magát.
Mason megállapítására csak mosolyog. Végleges, valóban.. de ő sosem hagyná., hogy Masont valaki a Myr'Aemis akarata ellenére távolítsa el a létezésből.
- Csak hozzád, barátom. Csak hozzád. - már Mason öléből folytatja, felelve neki - Tégy így, ha ez szórakoztat. De lehet idő, mikor nem engedhetjük meg neked ezt a hóbortot.
Engedi emelni feljebb az állát, mit sem zavarja Mason ujjainak már-már fájdalmas szorítása.
- Hogy ne akarnám magam is, Mason..
Nem változik meg lassanként a teste.. az egyik pillanatban már olyan, amilyennek Mason megismerte. Nem sokkal nehezebb, de lába már a földig ér, dereka alig vastagabb, bőre pedig fekete nyomaival a tűznek teli, hangja mélyebb, a másik nyaka köré font karjai végén keze a hátát simítja. Dehogy ereszti messzebb a másikat..
- Nem vagyok inkubusz.. csak egy unatkozó démon.. aki most éppen arra kiváncsi, képes-e érezni.. bármit is.
Az ő ujja csak szelíden utat mutatva terelik Mason állát, hogy ajkuk összeforrhasson. Lassú, nem hirtelen a mozdulat, amivel egyre közelebb hajol, és ha Mason nem tesz ellene, ő tesz érte.

- Honnan tudod? *a férfi megjegyzésére először halvány meglepettséggel villannak szemei, majd csillapodik, s máris mélázóbb a hangja, ezüstös tekintete is újfent rátalál Dorsian savószíneire. Persze a válasz akár egyértelmű is lehetne.. de miféle elmebeteg az, aki a saját vérét kóstolgatja unalmában? Hehe.* - Amúgy sem az a lényeg.. *teszi még hozzá mellékesen és elfordítja a fiúról a tekintetét. Két esetben igaz csak ez az állítás. Egyrészt, ha már annyira ki van éhezve, hogy akár állatok életét is kiontaná.. másrészt, ha nem pusztán táplálkozásról van szó. Bár Mason hús-vér elf korában is szerette például a füstölt sonka ízét.
Halványan elmosolyodik és lehunyja a szemeit, miközben a másik beszél.. beszél.. hosszan. Milyen furcsa is. A gyermek hangja mögött mintha hallani lehetne a régi Dorsian hangját, annak a szűkszavú férfinek a hangját. Egy kenetteljes pap hangját! Haha. Mindenesetre sokkal kellemesebb volt a fülnek az, mint ez a gyermeteg csicsergés.. de azért ez sem elviselhetetlen.*
- Visszatérsz hozzám.. Már ha veled együtt meg nem égetnek engem is. Az pedig, az én esetemben, végleges. *teszi hozzá, bár nem tudja, mi mindenre képes a másik.. valahogy sohasem érezte úgy, hogy rá kellene kérdeznie, vagy meg kellene vitatniuk az ilyesmit.
Mellesleg.. nem tudja mire vélni Dorsian viselkedését. Duruzsoló hangját. Mit akar elérni? De legfőképpen: miért most? Miért akkor, amikor ebben a nevetséges testben van? Így minden szava piszkálódásnak, gúnyolódásnak tűnik.. minden mosoly pimasz heccelés. Ki hallott már arról, hogy bármi is sértse Masonhöz hasonló önérzetét? Talán nem is erről van szó.. Áhh, a fenébe az egésszel!*
- Régen is ennyit beszéltél, Dorsian? *pimasz vigyor, miközben azon töpreng, vajon valóban lehetséges-e, hogy épp a pap próbálja meg elcsábítani épp? Hihetetlennek tűnik és sokkal szívesebben fogadta volna korábban.. még a kis test csere előtt. Mosolya szinte már hitetlenkedő és ettől szórakozottság benyomását kelti, holott mélységesen össze van zavarodva valójában (de zavarban természetesen nincsen). Ennek pedig bosszantania kellene.. ehelyett azonban mulattatja. Elvégre nem pontosan emiatt kedvelte meg a másikat olyan hamar?
Egyik kezét a karcsú kis derékra fekteti, amikor a mini-Dorsian az ölébe telepedik és orrát a tincsei közé fúrja. Mason bőrének hűvöse ott már jócskán érződik.*
- És ha én szeretek hullákat hagyni magam mögött, hmm? *kérdez vissza kihívóan, lehunyt szemmel.. majd valamivel letörtebb hangon válaszol.* - Viktornak már egyáltalán nincs íze.. annál még a te füstízed is jobb lehet, valóban.. *mormolja, majd kicsivel arrébb húzódik a fiútól, szabad kezével az arcához nyúl, hogy ujjai közé csippentse Dorsian aprócska állát és feljebb emelje a fiú fejét. Tekintete szigorú, ahogy fogása is mentes a gyengédségtől.* - Jobb szeretem elvenni azt, amire vágyom akkor, amikor én akarom, Dorsian. Ne akarj Viktorrá válni a szememben, kérlek.. ne tégy olyan ajánlatot, amit nem akarsz magad is. És főleg ne ebben a szánalmas kis testben, mert felfordul a gyomrom. *morogja halkan.. kissé mintha dühös lenne, vagy zaklatott.* - Miféle démon vagy te? Mert biztos nem incubus.. *hangja és érintése lágyul, elengedi a fiút, s egyszersmind el is fordul tőle.. legalábbis annyira, hogy megint csak profilból láthatja őt a másik.*

Nem kell gondolatolvasónak lenni ahhoz, hogy tudni lehessen, mire is gondol most Mason. Éhség csak ilyenkor jelenik meg a szemében, vonásain is valami furcsa feszesség uralkodik.. de akinek nincs ilyen éles szeme az apróságokhoz, az is észreveszi bizonyára, ha beszélgetőpartnere az arca helyett a nyakát bámulja. Dorsian vékonyka nyakának fehér bőrén jól láthatóan kirajzolódnak az erek, Mason talán még a vér száguldását is látja bennük, de annak illatát biztosan érzi.
- A véremnek még mindig füstíze van, Mason..
Talán azért apró figyelmeztetése, hogy intse Masont, ne lépje át a határt, ne tegye tönkre barátságukat.. Mason ezt hiheti, de Dorsian inkább a csalódástól akarja megkímélni. Olyasvalakinek, akinek volt valaha saját teste, s voltaképpen van is még, csak más formában, érthetetlen lehet, Dorsiannek a sajátja mennyire nem jelent semmit. Nem venné támadásnak, tiszteletlenségnek, ártásnak, ha Mason egyszer megkóstolná. Őt ez.. nem érdekli. Ahogy a Masont emésztő vágynak is csak létezéséről tud, de sosem érezte, így megérti azt, de nem érti, fel nem foghatja.
- Szeretem a frászt hozni mindenkire, Mason.. - mosolyog - Nem ismertél még, mikor kóborló kis árnyék voltam még csak a Monostorban. Nagyon szórakoztató volt. Hasonlót megélni vágyom újra, de, fájdalom, cél nélkül nem olyan szórakoztató a leselkedés. Csak ideig-óráig köt le így az Érkezők borzongása. S amúgy is, Mason barátom.. hátborzongató vagyok, így van, de ki gondolna mást, mint hogy keveset vagyok napon, és sunyi kiskölyök vagyok? Ami az igazság, az senkiben nem merül fel.. túlságosan megkötött ahhoz a tudatuk. Saját tapasztalataik zárják be őket. Egy felnőttről még hihetik, hogy nem evilági lény.. de egy papról már, s főleg egy gyermek ministránról..? Ugyan.. No meg.. kit zavar, ha valaki gyanút fog is? Mit tehetnek velem? Megégetnek.. bár így lenne! Hozzád úgyis visszatérek, ne félj, hogy elveszítesz.. - duruzslóvá válik hangja.
- Vagy úgy! Jobb, ha nem ragaszkodsz úgy született alakodhoz.. nincs értelme. Jó ideje nem köt már téged, és soha nem is határozott meg. De ha hiányoznak a korom-tincsek, hát hagyd el ezt a jelmezt. Nem keresi Leonidot senki, és minket sem keres.. Ha mégis, már tudod, mit kell tenni a kiváncsiskodókkal. De téged is véd a körülöttünk lévők földhözragadtsága.. Még egy mágus sem lát túl a saját képességein, nem fog fel azoknál többet. Amúgy tetszik.. látlak mögötte, és nekem csak ez számít. - mosolya töretlen. Nem kevésbé nyugtalanító ez, mint mikor kifejezéstelen az arca.
Mason felkínált térdére elvigyorodik. Szeret gyerek lenni. A gyerekek sok mindent megtehetnek, amit egy felnőtt nem. Lecsüccsen Mason ölébe, és vékonyka karjaival átfonja a nyakát. Füléhez hajol, orrocskája férretúrja a fehér tincseket, és belesusog.
- Tudod-e, milyen közel álltunk Floriannel egymáshoz..? Rajtam élte ki vágyait, hogy ne botoljon meg, te is csillapíthatod az éhségedet rajtam, hogy ne hagyj hullákat magad körött. Viktor táplál még, vagy csak a szomjadat csillapítja? Kérd, és adom.. Akár most.

[ Kellemes a viszontlátás ]

*Ó milyen szívesen letörölné azt a mosolyt a fiú arcáról! Egy pofonnal, egy élesen csattanó pofonnal.. persze tisztában van vele, hogy Dorsian esetében ezek az eszközök teljesen hatástalanok. Valószínűleg utána is ugyanilyen képpel nézne rá, amivel csak még inkább felbosszantaná a valaha volt elfet. De talán a nyakát elkaphatná.. hegyes fogait húsába mélyeszthetné.. vérét szívhatná. Arra hogyan reagálna? Ez az egyetlen olyan lépés, amire nem tudja, mivel felelne a másik. De talán nem is akarja megtudni.. valamilyen okból kifolyólag úgy gondolja, ha ilyesmire vetemedne, azzal gyökeresen és talán visszafordíthatatlanul megváltoztatná a köztük lévő kapcsolatot. És egyáltalán nem a jó irányba. Dorsian az egyetlen „ember”, akit hosszú idő óta a barátjának, társának nevezhet, akinek mindenféle hátsószándék, vagy érdek nélkül van a társaságában.. pusztán a személyisége miatt. Tiszteli. Normális esetben pedig az ember nem vadássza le azt, akit tisztel.. nem tekinti egyszerű tápláléknak, amibe bármikor belekóstolhat, ha úgy hozza kedve. Ha Dorsian akarata ellenére próbálná a vérét venni, az meggyalázna mindent, amit ezzel a különös fickóval kapcsolatban gondol és érez.
Pff..*
- Akkor a viselkedéseden is változtatnod kellene. *morogja oda a másiknak.* - A gyerek arcoddal és ezzel a.. *jobb kezét emeli, csuklóját forgatja a levegőben, mintha azt akarná, hogy Dorsian fejezze be helyette a megkezdett mondanivalót. Keresi a megfelelő szót, de nemigen találja.* ..kisugárzásoddal a frászt hozod majd mindenkire. Nem gondolod? *húzza fel egyik kilúgozott szemöldökét.*
- Rejtőzködnék.. de lehet, nem ér annyit a dolog. *húzza el a száját finnyáskodva. Nem akar beszélni erről.. Ő nyilván megteheti, hogy magyarázat nélkül hagyja a másikat. Dorsian mosolyai sem lágyítják meg túlzottan.. csak szórakozott-mérgesen horkant egyet a szavaira.* - Örülök, ha tetszik.. *jegyzi meg szárazon.*
- Leülnél.. *”Most tényleg azt hiszed, hogy felállok és átadom a helyem?” fejjel néz a fiúra.* - Csak nyugodtan.. ne szégyenlősködj. Eljátszhatjuk majd, hogy hőn szeretett bátyád vagyok.. akinek még mindig szívesen ülsz az ölébe, hogy a történeteit hallgathasd. *most rajta a sor, hogy elmosolyodjon és megpaskolja térdeit. Pattanj fel öcsikém, ehhez sohasem leszel túl idős!*

Viktor nem lepődik meg. Dorsian nem is várja. Viktorból már kicsordogált jóformán mindent, ami valakit Érkezővé tesz. A fénytelen tekintet nyugtázza csupán, hogy Dorsian az, aztán félreáll előle.
Mason közel sem marad ilyen nyugodt meglátva Dorsian aprócska testét a ministránsok öltözékében. A fiú arcán bájos mosoly jelenik meg, szája sarkában a viszontlátás öröme húzódik.. csak a szeme marad kifejezéstelen tükörüveg most is.
Félreáll Viktor útjából, de nem néz utána. Tekintete marad Masonön. Minden rezdülését be akarja inni, meg akarja őrizni. Ösztönös ez.. egész életében ez csinált.. hogy az Érkező elevenébe lásson és hogy elraktározza a viselkedését más, hasznos alkalomra, amikor neki kell ugyanazt az érzelmet majd mímelnie. Mason esetében persze az Érkezők elevenségéről beszélni lehet.. csak felesleges.
- Több a teendő, de kisebb felelősség.. jelentéktelenebb a tanonc, mint a pap. Szívesen csináltam azt is, és fogom is újra, ne aggódj.. - elmosolyodik, és ez most valódi, Mason is láthatja.. őrajta kívül csak Florian észlelné a különbség, ha élne még.. ha Dorsian engedi akárcsak ennyire is felszínre bukni azt, ami benne van. Ha Dorsianben megszületik valami, ami felszínre bukhat..
Ugyanazért szerettek gyónni nála egyesek, amiért mások nem.. Kifejezéstelensége, látszólagos érdektelensége kinek áldás, kinek átok.
- És magad, barátom? Meguntad a hollótincseket, vagy rejtőzködni szándékozol? - finom mosoly kel a szája sarkában újra - Megjegyzem, ügyes, bármit is szerettél volna elérni.
Azok a szavak, amik az idősebb Dorsian szájából finoman kihívóak voltak, a fiatalabbéból tiszteletlennek hatnak. Nem csoda, így csak egy gyerek lehet udvariatlan. Felnőttől ezt már nem vesszük annak. Szerencse.. így nem különösnek vélik majd Dorsian, csak pimasznak.
- Leülnék, Mason.. rövid lábaim nem bírják úgy a sétát. Siettem hozzád..

*A magával hozott holmik pakolgatása megnyugtatja valamelyest.. de akárhányszor megpillantja idegen hasonmását a tükörben, rátör a tehetetlen, kétségbeesett düh.. szomorúság. Sajátságos gyászt el át most.
Egészen más élethez szokott, mint Dorsian..a kettőt össze sem lehet hasonlítani. Az ő lete nem szólt másról, mint a változatlanságról.. öregedés nélkül, hegek nélkül, halál nélkül. Emlékei bölcsőjében. Különosebb romantika, vagy szentimentalizmus nélüul, de mégiscsak egyfajta emlékezésben, tervezgetésben.
Es most kizökkent..
..megzavarodott..
..még mindig érzi magán a megfogant mágia mocskos érintését, leheletét. Undorító.
..bár levakarhatná magáról ezt az ezüst hajú illúziót!
Durcás letörtsége hamarosan vérmes indulatba csap majd át.
Kopogtatnak.
A fiatal inas nyit majd ajtót.. oda sem kellene pillantania ahhoz, hogy tudja: Dorsian az. De persze odanéz, ösztönös reflex ez is. Szolásra nyílt ajkai azonban némák maradnak, ahogy megpillantja a másikat.
Megremegő jobbját előszőr halántékához emeli, majd homlokára simít, hogy aztan orrnyergének felsőbb részét két ujja közé csippentve kezdje el finoman masszírozni.*
- Viktor, kérlek.. ellenőrizd a láncokat.
*Vértelen ajkai halkan, fáradtan formálják a szavakat, a feszült, elnyomott ingerültség persze kiérződik belőle.
Mason megvárja, míg az inas kisétál a ministráns mellett és be becsukja maga mögött az ajtót. Aztán hajlandó csak ismét a "férfira" pillantani. Pont ez nem hiányzott most neki.*
- Mond csak.. mégis mi a franc ez? *durva mozdulattal int Dorsian felé. Érti a trefat, csak épp nem szereti..most. Most nagyon nem.
A nappali - jelenleg - egyetlen székére roskad.*

Ő már rég megtalálta a helyét. Nem gondol nosztalgiával Nemeskert kicsiny kápolnájára, neki pont olyan jó ez a hely, mint bármelyik másik. Nem bánkódik, vissza sem gondol.. sokszor "költözik". Előző helyén mondjuk meglepően hosszú időt töltött, és bármily' különös is, még mindig nem unta meg a kódexek másolását, az oltárkendő tisztítását.
Fehér albája frissen mosott, vasalt, vállkendője fekete. Derekán cingulum fogja össze a ruhát: ez a ministránsok öltözéke.
Szorgosan, gondos határozottsággal, nem kapkodva, de fürgén körmöl. Mason legutóbbi levelére fogalmaz választ.
Kettéhajtja precízen a levelet, és borítékba csúsztatja. Feláll, és albájának zsebébe rejti. Személyesen adja át. Örökkön kifejezéstelen arcán most sincs nyoma, jele semminek, ami odabent van.
Közel a fogadó, ahonnan Mason legutolsó levele érkezett két nap híján egy hete. Szokatlan már neki ez a lassú tempó, de nem bosszantja. Ideje van elég..
Odaérve bemondja a szobaszámot, Mason nevét, és hogy várja őt már a férfi. Nem is tartóztatják, a paptanoncokat nem szokták.
A lépcsőn felsétál, az ajtóhoz érve pedig kettőt koppant a lapon.
Mikor nyílik, szája sarkában megjelenik egy finom mosoly.. csak ott, és máshol sehol. Tekintete kifejezéstelen maradt.
- Kellemes a viszontlátás, Mason.
Haja fekete, örökkön kócos, bőre fehér, mintha kilúgozták volna. Okos tekintete halovány savószín. Olyan, amilyennek ismerte a másik.. kivéve persze, hogy arca ismét őrzi a gyermekek arányait, szeme nagy, ajka apró, arca soványsága ellenére is valahogy kerekded. Szokatlanul tiszta és hibátlan a bőre, körme pedig akár a tükör. Egyetlen hiba csak egy koromfolt a bal orcáján, a szeme alatt.. Tiszta lap, lehet új nyomokat gyűjteni,.. de ezt megtartotta. Mégiscsak nosztalgikus érzéseket táplál hát a régi élet iránt.. Az a tűz.. Reméli, lesz lehetősége ebben az életben is érezni a lángok vad harapását.

*A tükör előtt állva töpreng..
..talán mégsem kellett volna megölnie Leonidot. Nem is tette volna meg, ha az a ficsúr nem "ragaszkodik" hozzá.. mert azt tette!, egyszerűen csak békén kellett volna hagynia őt.. őket. Mi értelme volt firtatnia a miérteket, a hogyanokat, ha ez az ára? És mégis miből gondolta a fiú, hogy esélye lehet ellene? ..felfoghatatlan.
Nem tetszik neki, amit a tükörben lát..
..hiányzik a koromfekete haj, hiányzik az alvadt véres árnyalat. Ez az ezüst-fehér egyszerűen borzalmas, de legalább vonásainak zord szigora megmaradt.. csak épp jóval fiatalabbnak látszik. Eltűntek a hajszálvékony szarkalábak a szeme körül, bőre is puhábbnak tűnik, selymesebbnek, még melegebbnek is.. az a fajta bőr ez, amit olyan szívesen csókolnak az asszonyok és a fiatal lánykák. Csak épp annyira.. nem ő. Vagy legalábbis már nem ő. ~Ha tehetném.. emiatt újra megölnélek.~ fintorodik el kényesen, s inkább elfordul ismeretlen tükörképétől. Elsötétült pillantását a fogadó tágas, berendezett szobáján futtatja inkább végig.. ez sem tetszik neki. Kedvelte az oroszt Távolrévben.. kedvelte a diszkrécióját.. és persze mulattatta kezdeti megrökönyödése. Dorsiant sohasem teheti "Gyermekévé", az orosszal megtehetette volna.. volna.. annyi mindent megtehetett volna.
Halkan fújtatva kezdi el kipakolni azt a kevés holmit, amit siettében magával hozott. Jelenleg olyan, akár egy morcos gyermek, akit a szülei nem engedtek el a barátaival. Nyilván túl sokáig élt ugyanabban a környezetben ahhoz, hogy egy ekkora változást könnyűszerrel elviseljen. Persze a legnagyobb probléma az új külső, azért ilyen feszült.. és persze amiatt, mert Dorsian még mindig nem került elő. AZ utóbbi időkben csak levelekben kommunikáltak egymással, a kis Viktor még mindig hű szolgának bizonyul. Vajon meg fogja ismerni a férfit? Nyilván igen.. bármennyire is torzuljon a külsejük, nem sétálhatnak el egymás mellett úgy, hogy fel ne ismerjék a másikat.. egyszerűen képtelenség. Vajon milyen külsőt választott magának a másik.. vörös lesz, netán szőke? Megmaradt embernek, vagy egy másik faj bőrébe bújt? Férfi maradt, vagy inkább női testbe költözött, hogy megtréfálja őt? Ezt a fajta humort kinézi belőle.. persze rossz tréfa lenne. Kíváncsi.. ugyanakkor tudni sem akarja.*

Tudta jól, hogy nem hiába jönnek ide. Nem csak sör, étel, de még a parázs is megkerült.
-Persze egy sör.
Már rendel is a lánynak.
-Megérdemled, ha már ilyen fontos feladaod volt.
Mert bizony nekik ez a legfontosabb az oltár parazsa.
-Viszont ha már így egymásra találtunk, jó lenne sietni vissza. Lunarék biztosan aggódnak a parázs miatt.

*A lányka azonnal kap egy igazi vidám, életkedvtől majd kicsattanó Kaminax mosolyt.*
-Lomb zöldüljön a fejed felett, te!
*Nem közülük való, de mégis ismeri őket, ez egyből feltűnik egy ilyen köszöntés után.*
-Hát nem emlékszem rád, de attól még találkozhattunk... tudod a világvége kicsit megtépázta az emlékeket.
*A nagy vigyor barátságos mosolygássá szelídül.*
-Ülj le hozzánk. Ő itt Dru, nem kell félni tőle.
*Ki tudja, talán ijesztő az ő morcos sötételf testvére egy törpe lánynak.*
-Én pedig Ned vagyok. Tekercsesek mindketten. No és te?